Nagyon sokan érdeklődtetek az Én miért nem tudok lefogyni? című posztom után, úgy tapasztalom, ez az egyik legfontosabb kérdés, és a legtöbb kudarcot is a kilók számának stagnálása okozza. Ezért a héten több írásomban is foglalkozom majd a témával, sorra veszem, milyen buktatók várnak egy életmódváltóra, és hogyan lehet őket elkerülni!
A hétvégén moziban voltunk a húgommal.
Elkövettem azt a hibát, hogy éhesen indultam el otthonról, gondoltam a film előtt majd bekapok valamit. Az egyik üzletközpont filmpalotájában voltunk, a büfé a fél emeletet elfoglalta. A kínálat megszokottan óriási, több hatalmas táblát elfoglalt a kapható menük felsorolása. SEMMIT nem tudtam enni, egy olyan étel sem volt, ami az én szénhidrátcsökkentett, egészséges irányt követő étrendembe – akár egy kis lazítással is – belefért volna. Azért mégis beálltunk a kígyózó sorba –ásványvízért – én pedig figyeltem ki, mit választ? Megdöbbentettek az adagok! Literes cola, öt literes popcorn, tálcányi nachos. Desszertnek bundába vagy cukorba bújtatott mogyoró, óriás csokiszeletek. Elég jól tudok már ránézésre szénhidrátot számolni, egy-egy megvásárolt menü simán túllépte az én egész napi adagomat. Ez teljesen üres kalória, filmnézés közben észrevétlenül fogy el, a moziból kilépve újra kezdődik a farkaséhség.
Sok(k)
Néhány hete tűnt fel a villamosokon egy gyorsétterem reggelit hirdető plakátja.
„Munkába menet igyál egy kávét, a villamoson kapj be egy szendvicset, amíg beérsz az irodába egyél egy muffint!” Elgondolkoztam. Ez így legalább 100 g gyors felszívódású szénhidrát, reggel, amikor a legrosszabb a szervezet inzulinérzékenysége. Ráadásul a hirdetés arra biztat, hogy menet közben, az utcán, járművön együnk, már megint oda sem figyelve, üres kalóriák, evés élmény és jóllakottság nélkül.
Természetesen kell a lazaság, a kikapcsolódás, nem lehet mindig számolgatni. Nekem is sokszor a kezem ügyében a kávé, a coffe to go életérzés. Azonban jó tudatosítani a reklámok és a kínálat nem értünk vannak, hanem a fogyasztásért, a csábítás pedig egész nap, minden oldalról támad minket!
Reggelire??
Ami nekem segít: