Túl vagyok már néhány megharcolt döntésen, mióta elkezdtem az életmódváltást, most azonban úgy érzem fordulópont előtt állok. Itt az ideje, hogy beszéljek Eszterrel. Ő az én idős, bölcs barátnőm, akivel akkor találkozom, ha túl nehéznek érzem a szívem. Sokat tapasztalt, hallgatni tudó, keveset szóló. Leülök Eszter mellé, és csak mondom és mondom, ömlenek belőlem az elmúlt hetek próbálkozásai, kétségei, küzdelmei. Bólogat és beszélni kezd a megpróbáltatások erejéről, a nehézségekről, amik megedzik az embert. Arról, hogy ha életünk egy területén képesek vagyunk rendet tenni és fegyelmezetté válni, az észrevétlenül más helyzetekben is változtat minket. Hallgatom. Értem. De az elbizonytalanodásom nem csökken. Én nem tudok egész életemben így élni, minden falatra odafigyelni, a legfinomabbakról lemondani, ezekhez az új, idegen szabályokhoz élethossziglan alkalmazkodni! Eszter elgondolkozik, és csak ennyit mond: „Mostantól ez az új életed legyen neked a normális!” Forgatom magamban a szavait és egy új világ nyílik meg előttem. Igen, az a természetes, hogy egészséges ételeket eszem és csak annyit, amennyire tényleg szükségem van, hogy mozgásban, pihenésben, étkezésben követem a testem ritmusát , hogy odafigyelek a valós szükségleteimre, hogy vigyázok magamra. Ahogy néhány hete élek, az a normális, az a belülről jövő, akkor is, ha ezt már elfelejtettem. Az elmúlt hetekben lehetőséget kaptam, hogy visszatérjek arra az útra, amit valamikor nagyon régen, talán még kisgyerek koromban hagytam el. Ez a gondolat lassan gyökeret ver bennem, és hatására az életmódváltásom elhatározásból, tudatosan megélt döntéssé formálódik.
A muskátlim, ami télen is kivirágzott
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: